"Elég neked az én kegyelmem,mert az én erőm,erőtlenség által ér célba." A BÁRÁNYOK HALLGATTAK !!!

A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát,és nem vesz el semmit, csupán önmagából.

A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.Mert a szeretetnek elég a szeretet. "Elég neked az én kegyelmem,mert az én erőm,erőtlenség által ér célba." A BÁRÁNYOK HALLGATTAK !!!

"aki megérdemli, hogy igyék az élet óceánjából, az megérdemli, hogy megtöltse kelyhét a te kis csermelyedből is."

"Elég neked az én kegyelmem,mert az én erőm,erőtlenség által ér célba."    

A BÁRÁNYOK HALLGATTAK

„Amit nekünk, orvosoknak az orvostudományi iskolákban tanítanak, egy alapvetően rossz tudományos feltevésen alapszik. Az orvostudomány sok hibás feltevésen alapszik.

A 20. század természet tudománya hibás, az emberi testről alkotott tudás

»sötét kora«.

A 20. század orvostudománya, hogy »tudományosnak« tűnjön, sok mindent megmagyarázott és megbélyegzett, könyveket írt, még több könyvet az emberi testről, a betegségekről, de minden, amit leírtak, nem volt más,

mint az »ismeretlen etiológia* betegsége«.

Megmagyarázták őket!!! DE senki sem tudta, hogyan alakulnak ki.

Később elkezdték a vírusokat hibáztatni, majd a pácienst okolni, mondván ez »genetikai«.

Így, az orvosi társadalom, hogy leplezze az emberi szervezetről alkotott tudásának hiányát, bélyegeket hozott létre és a személyt kezdte okolni.

Ez volt a 20. század orvostudománya.

MIÉRT? MERT

AZ AKADÉMIKUS ORVOSLÁS,

NEM AZ ÉLETRE,HANEM A HALÁLRA

KERESI A VÁLASZT!

Bátraké a múlt elengedése, a JELEN léte, és jövő ígérete.

Akik képesek felelősséget vállalni önmagukért,

és hiszik, hogy azzal a céllal vagyunk a föld lakói,hogy a LELKÜNK fejlődhessen.

KI ITT BELÉPSZ,HAGYJ FEL MINDEN REMÉNYTELENSÉGEDDEL!

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Folyt.köv.
 
látott

 

 

free counters

 
Levelek
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Vajon mennyien?
Indulás: 2010-01-13
 
Hirdess!
 
időjárás

Időkép.hu 

http://meteoview.meteodat.cz/hu96/bin/

 
EGÉSZSÉGÉRE!

     Új    

  "Ki itt belépsz, hagyj fel minden" illúzióddal!

"Az orvos szereti a betegséget..."mondja az ősi védikus bölcs. A betegség értelmet ad az orvos létének, emiatt létezik ő egyáltalán,ez hatalmat ad neki az emberek felett,tiszteletet,és gazdagságot biztosít neki.

 

 

Mire képesek ők valójában?

Ugyan arra amire több millió éve már hivatottak. Bele mehetnénk ebbe mélyen,de az nem az átlag embernek,hanem a genetikus Professzoroknak,kutatóknak való.

Azoknak akiket ez nem érdekel,csak az fontos,hogy egészségesen, fájdalom mentesen élhessenek.

Az igazán szerencséseknek, ( ha nem számitjuk azokat akik ideális körülmények között élnek ) cc 30 éves korig nem is igazán kell erre odafigyelni.

+ Azok akiknek ideálisak a körülményei,nem azok akiknek a legtöbb pénze van, ne is tévesszen ez meg senkit! Ők azok akik közel élnek a természet örök körforgásához, és hozzá tudnak jutni azokhoz az élethez fontos ásványi anyagokhoz, amiktől minden olyan egyszerű... NEKIK!!!                    

De mi lesz a többi emberrel?  Nekik marad az az illúzió, hogy az emberi élet fontos a "civilizált" társadalomnak.                     

 Azt már régóta halljuk, hogy fogyasztói társadalomban élünk. Azt kevésbé , hogy mára már ez úgy hangzik, hogy ember fogyasztói!!! A szó legszorosabb értelmében! Aki tovább hisz az illúziókban,nos nekik nagyon halvány kilátásaik vannak a hosszú,egészséges életre.

Nekik sajnos fájni fog!

A különbség a között,hogy valaki az életéért könyörög, vagy a haláláért? Csak is a fájdalom mértéke!

A többieknek van lehetőség, a saját életükért vállalt felelősség! 

A mai társadalmakban egyre nehezebb az embereknek "emberszabásúnak" maradni.

 Valójában az is kiszolgáltatott, aki azt gondolja, hogy ő nem az!

Mit sem ér a vagyon, ha nem vagyunk tisztában a természet törvényeivel.

 Ezzel a hatalommal szemben nincs hatalma emberi hatalomnak!

Van helye viszont az alázatnak, a természettel szemben, és akkor esetleg megmutat valamit azokból a csodákból, amikről azt gondoljuk, hogy már ismerjük.

 És az alázatos ritka kivételt nem számítva, az emberek nem is törekszenek megismerni, még saját szervezetük működését sem.

Nagyobb baj, hogy kiszolgáltatják magukat a betegségiparnak..."Népszerűbben" gyógyszeripar,meg az egészségügynek becézett betegségügynek.

Ugye feltehetek egy kérdést? Mindenki csak magának válaszolja meg...

Komolyan gondolja azt bárki is, hogy a politikának alárendelt „egészségügy”nek 

engedélyezték a gyógyítást?

 Na neeeee!!

A saját egészségükért felelősséget nem vállaló embereket alig várják, hogy munkát adjanak a magukat orvosoknak nevező, szerintük egyéb felsőbbrendűeknek.

 Nem furcsa egy helyzet?

Nekik akkor van munkájuk, ha az emberek betegek lesznek. Nos, az igazi orvosoknak az a munkájuk, hogy az emberek ne legyenek betegek!

Óriási a különbség!!!

A gyógyszergyárakkal való összefonódás, magyarázata ezeknek a dolgoknak.

 Illúzióink se legyenek afelől hogy az egészségünk fontos e ebben a helyzetben. Gondolom, mindenkiben lakozik annyi logika, hogy felfogja, egy ilyen struktúrában az egészség nem üzlet.

 Elvileg, és erkölcsileg sem lehetne az, de aki arra használja a szemét, hogy lásson a fülét, hogy halljon az észrevehette, a gyakorlat más…Sajnos!

Majd akkor higgyünk ilyesmiben, ha a gyógyszeripar, non profittá válik!

De még erre sem lenne szüksége… Tisztességes jövedelmet biztosítana az is ha 6,5 milliárd ember számára biztosítaná a megfelelő ásványi anyag nyomelem vitamin  napi szintet.

Azt gondolom, hogy ehhez dimenziót kellene váltanunk!

Persze szemléletet egyenlőre egyszerűbb lenne, de míg a "lé" a tét,nem lesz egyszerű. 

 

A környezetszennyezés és a hiányos táplálkozás okozta legyengült immunrendszerrel rendelkező emberek száma évről évre növekszik. Az egészségügy teljes statisztikája azt bizonyítja, hogy eljött az ideje megváltoztatni a szokásos életvitelt és a gyógyászatról kialakult összkép egészét. Ebben a kérdésben pedig fontos, mi több, LÉNY-EGES az egyéni hozzáállás.
 
A szakértők szerint, egy modern ember táplálékbevitele több mint 600 különböző anyagból kell, hogy összetevődjön. Nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy helyesen táplálkozik, még kevesebben azt, hogy nincsen kitéve a környezetszennyezés ártalmainak. Ennek megfelelően nagyon kevés az optimálisan táplált,és reakció képes immunrendszerrel rendelkező, tökéletesen egészséges emberek száma. Adódik a kérdés: hogyan érjük el az ideális egyensúlyt úgy, hogy nemcsak ma meg holnap gondoskodunk magunkról, hanem  egész aktív életünk során?
 
EHHEZ TALÁL KEDVES OLVASÓ TOVÁBBI INFORMÁCIÓKAT A BAL OLDALI MENŰ SORBAN ....
 
 

 

 
Harmoni
 
Tikk Takk
 
Beszélgessünk
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mai
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
ez a valami...

 

 

 

 

 

Váci Mihály:

 

 

Mégnem elég!

Nem elég megborzongni, 
De lelkesedni kell! 
Nem elég fellobogni, 
De mindig égni kell! 
És nem elég csak égni: 
Fagyot is bírjon el, 
Ki acél akar lenni, 
Suhogni élivel. 

Nem elég álmodozni! 
Egy nagy-nagy álom kell! 
Nem elég megérezni, 
de felismerni kell, 
Nem elég sejteni, 
hogy milyen kor jön el, 
Jövőnket – tudni kell! 

Nem elég a célt látni, 
járható útja kell! 
Nem elég útra lelni, 
az úton menni kell! 
Egyedül is! – Elsőnek, 
elől indulni el! 
Nem elég elindulni, 
de mást is hívni kell! 
S csak az hívjon magával, 

aki vezetni mer,

Nem elég a jóra vágyni, 

a jót akarni kell! 
És nem elég akarni, 
De tenni, tenni kell: 
A jószándék kevés! 
Több kell – az értelem! 
Mit ér a hűvös ész?! 
Több kell – az érzelem! 

Ám nem csak holmi érzés, 
de seb és szenvedély 
keresni, hogy miért élj, 
szeress, szenvedj, remélj! 

Nem elég – a Világért! 
Több kell – a nemzetért! 
Nem elég – a Hazáért! 
Több kell most – a népedért! 
Nem elég – Igazságért! 
Küzdj azok igazáért, 
kiké a szabadság rég, 
csak nem látják még, 
hogy nem elég! 
Még nem elég!

 

 

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.