"Elég neked az én kegyelmem,mert az én erőm,erőtlenség által ér célba." A BÁRÁNYOK HALLGATTAK !!!

A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát,és nem vesz el semmit, csupán önmagából.

A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.Mert a szeretetnek elég a szeretet. "Elég neked az én kegyelmem,mert az én erőm,erőtlenség által ér célba." A BÁRÁNYOK HALLGATTAK !!!

"aki megérdemli, hogy igyék az élet óceánjából, az megérdemli, hogy megtöltse kelyhét a te kis csermelyedből is."

"Elég neked az én kegyelmem,mert az én erőm,erőtlenség által ér célba."    

A BÁRÁNYOK HALLGATTAK

„Amit nekünk, orvosoknak az orvostudományi iskolákban tanítanak, egy alapvetően rossz tudományos feltevésen alapszik. Az orvostudomány sok hibás feltevésen alapszik.

A 20. század természet tudománya hibás, az emberi testről alkotott tudás

»sötét kora«.

A 20. század orvostudománya, hogy »tudományosnak« tűnjön, sok mindent megmagyarázott és megbélyegzett, könyveket írt, még több könyvet az emberi testről, a betegségekről, de minden, amit leírtak, nem volt más,

mint az »ismeretlen etiológia* betegsége«.

Megmagyarázták őket!!! DE senki sem tudta, hogyan alakulnak ki.

Később elkezdték a vírusokat hibáztatni, majd a pácienst okolni, mondván ez »genetikai«.

Így, az orvosi társadalom, hogy leplezze az emberi szervezetről alkotott tudásának hiányát, bélyegeket hozott létre és a személyt kezdte okolni.

Ez volt a 20. század orvostudománya.

MIÉRT? MERT

AZ AKADÉMIKUS ORVOSLÁS,

NEM AZ ÉLETRE,HANEM A HALÁLRA

KERESI A VÁLASZT!

Bátraké a múlt elengedése, a JELEN léte, és jövő ígérete.

Akik képesek felelősséget vállalni önmagukért,

és hiszik, hogy azzal a céllal vagyunk a föld lakói,hogy a LELKÜNK fejlődhessen.

KI ITT BELÉPSZ,HAGYJ FEL MINDEN REMÉNYTELENSÉGEDDEL!

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Folyt.köv.
 
látott

 

 

free counters

 
Levelek
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Vajon mennyien?
Indulás: 2010-01-13
 
Hirdess!
 
időjárás

Időkép.hu 

http://meteoview.meteodat.cz/hu96/bin/

 
2012

 

"Nem elég útra lelni, az úton menni kell!"

 

 Dimenzió kapu? Hmmmm... Megfotonolandó!

2000 éves megtisztulási folyamat kezdődik,nem a földön hanem a naprendszerünkben!

De mi is valójában a megtisztulás? A rezgések harmóniába rendeződése!

NEm egy új világ kezdődik,hanem egy rezgés egyensúly vissza állítás. 

 

 

 Földünk jelenleg is a fotonövben, vagy más szóval foton-zónában tartózkodik, s ez már 12 éve kezdődött, de az idén már csak pár hétig leszünk rajta kívül, és jövőre a Föld, Nap körüli pályájának minden szakasza a foton-zónában marad pár ezer évig. Ez is kozmikus periodicitás, s sok ilyen volt már a Föld-történet során. A világ folyamatosan változik és nekünk is folyamatosan változnunk kell, mert ha nem ezt tesszük, akkor lehetnek problémáink! Szabad minden helyzetben szépen viselkedni!

   A NASA -tól kiszivárgott... 

     Az Idő vége nem jelenti a Világ végét, mint ahogyan az hibásan volt értelmezve és közvetítve a Biblián át. A 2012-ben várt változás teljesen megváltoztatja majd a Földön az életet és  magát az emberiséget 

       - A Hold létrehozza saját légkörét nátrium vegyületekből mely most 6000 km2  területen terül el

-         A Mars légköre is gyorsan növekszik mely az Observer 1997-es meghíbásodásához vezetett..

-         A Föld légkörében ma is változások történnek, a felső rétegekben egy eddig nem létező  új gáz jelent meg, a vulkáni tevékenység 1875 óta az 5 szőrösére nőtt

-         A Vénusz fényerőssége jelentősen megnőtt

-         A Jupiter mágneses tere megduplázódott, a bolygó és egyik holdja közt ionizált sugárzás tubusát észlelték

-         Az Uránusz és Neptunusz pólusai felcserélődtek, nő a mágneses erőterük és folyamatosan növekszik a fényük

-         A Nap mágneses tere 1901 óta 230%-al nőtt

 

Szibéria Nemzeti Tudományos Akadémia jelenti, hogy ezek a  Naprendszerben  észlelt sokoldalú változások a Foton Gyűrű -be való behatolásnak tulajdonítható, mely egy jóval erősebb energiájú kozmikus zóna.. Ezen energiát veszi át a Nap és szórja az egész Naprendszerben. A Foton Gyűrű több sávos fotoncsík mely a Galaktika központjából áramlik, a Tejút spiráljait követve.

A mi naprendszerünk ezt a Gyűrűt 25920 év alatt, mely periódust Galaktikus Évnek nevezünk (az ókoriak Nagy Évnek hívták)  kétszer keresztez . Az átszelés 2000 évet tart.

Úgy  értékelhető, hogy a Nap már 1998 óta behatolt a Gyűrűbe és a Földre ez 2012-re tehető.

A Foton Gyűrűbe való behatolás a Biblia által jövendölt félelmetes  spirituális változást  okoz az embernek.

Feltehető, hogy azon emberek melyek egoista viselkedés, alacsony aura lüktetés jellemez a Foton Gyűrű magas frekvenciájú sugárzását  nem tudják elviselni. Tehát egy nagy  spirituális alapokra épülő természetes szelekció következik be.

-         Minden lény elsősorban energiából épül fel. Az energia információt és annak fordítottját jelenti. Az anyagi test más energiatestek takarója. Természetesen az ember is az univerzális felépítés része.

-         Annak tényét, hogy ezek tiszta energiák az idők során tett megállapítások, valamint az utóbbi két évszázad tudományos kutatásai képezik.

-         Negatív érzületek, megélések negatív, káros energiákat termelnek , a gondolatok akár anyagiasodhatnak is ( lásd a Montauk kísérletet)

-         Az érzelmek, megélések,  emberi gondolatatoknak mint minden energiának van egy adott rezgése. Egy negatív energiának a fejlődés egyetemes törvénye szerint természetesen csak alacsony rezgésszáma lehet.

A Világegyetemben semmi sem véletlenszerű , minden alárendelődik egy célnak, mely az élet fennmaradása és fejlődése. Az anyag önmagában fel van vértezve az élet teremtésének megmagyarázhatatlan teljesítményével. Léteznek egyetemes kémiai, fizikai, asztronómiai de jogi törvények is. Ezek azonban nem kizárólagosak, a Világegyetem nem  a Nép Hadteste , a napirenden a  sokszínűség  van.  

           

           A Föld 2012-ben           

A Földön az élet radikális változását eredményezi a Foton Gyűrűn történő áthaladás. Konkrétan ez mit jelent ?

 A Foton Gyűrű annyira óriási, hogy átszelése is 2000 évet vesz igénybe, erős elektro-mágneses sugárzást bocsájt ki a látható és a láthatatlan frekvenciákban, beleértve az X sugárzást.

A Gyűrű fotonjai egy sokoldalú és sokkoló hatást fejtenek ki a földi anyagra. Elsősorban minden test fluoreszkálni fog, mely hatása, hogy 2000 évig nem lesznek éjszakák. ! A testek által kibocsájtott fény hőhatás nélküli, és nem lesz árnyék. 

 Az egész naprendszer molekuláris anyag struktúrája változik, a fotonenergia megoldja a NASA gondját, a fő szabad és környezetkímélő energia forrásáva válva. (ahogyan azt Tesla) gondolta.

  A  Föld fajsúlya fokozatosan csökken és megváltozik < szívdobogása >

Miután a Föld < Schumann rezonancia < szintje több ezer évig állandót jelzett 1980-ban 7,8 Hz -ről felgyorsult a mai 12  Hz-re. Ez azt jelenti, hogy a rezgés frekvencia növekedés hatásaként  a nap 24 órája valójában 16 órát jelent. Ez egyelőre elfogadható de magyarázza , hogy miért nincs elégsséges időnk, miért sietünk egyre jobban és miért fáradunk. Mi történik a Foton Gyűrűbe való belépéskor 2012-ben vagy más évben az teljesen elképzelhetetlen, hisz a teljes emberiség egy más dimenzióba  lép át.

Még nem tisztázott ?

Pontosítva 24 óra efektív 0 órát jelent, tehát a földi idő megszűnik !

De hogy egy szerencsétlenség nem jár egyedül- abban a > Nulla Pontban > megváltoznak a Föld mágneses Pólusai is.. A jó jel azonban ismételten- Az Idő vége nem a Világ vége. A pillanat  viszonylagos közelségének a jelét a naprendszer szélén található plazma ragyogásának 10 szeresére való növekedése. A napon keresztül a bolygók ugyancsak növekvő energiát kaptak.

A mayák  is várható változásokról a félistenek  üzenetetét küldik 

-a teljes Naprendszer szinkronizálódik a Galaxissal és Világegyetemmel,a jó hatásaként

-atlépünk a jelen technológiából és amit az Időről és Térről tudunk

 -a pénz szükséglete eltűnik             

-az 5.-ös Dimenzióba lépünk

-az emberi DNS a jelenlegi 2 spirálról 12 spirálra programozódik át.

   Az emberi lényt illetően a változások hatalmasak és pozitívak. Mellékhatások viszont fájdalmasak (ami jó jel hisz a szervezet megtisztulását jelenti) így :

-migrén, fejfájás, fáradtság, szédülés , ritmuszavarok

-megfázás jellegzetes tünetei (láz, izzadás, csontfájás) melyeket a hagyományos kezelés nem segít

-Izomzat gyengülés, nehéz légzés, oknélküli elfáradás

- limfatikus és immun  rendszer változás, nyugtalanság, depresszió,stressz a múltba révedés

 

A Foton Gyűrűbe való belépéskor  egy átfogó újraharmonizálási folyamat történik, melyben a testünk saját frekvenciája a Világegyetem alapfrekvenciájára hangolódik.

Ez az < égbemenetel > mwlyről a régi írások beszélnek

A < felemelkedés <  mivel váratlanul erős azok akik alacsony  vagy negatív (rosszindulat, egoista) nem élik túl az átváltozást.

 A gén és DNS frekvencia  az embernél nagyon magas és  finom .Ezek tulajdonképpen a fény mely a félistenek és szentek auráját láthatővá teszik.

Dr Berrende Fox  vér tesztekből kimutatta  hogy 20 éve az emberek sejtszinten kezdtek változni, vannak kik a DNS szerkezetbeli új láncszemeket fejlesztettek (. 

  Az üzletben gondolkodók nyereségei :

-intuició és paranormális teljesítőkészség fejlődése

-az agy jelen 10-15 % -nyi használatbavétel jelentős megemelése

-minden gyógyíthatatlan betegség  (rák, HÍV is) eltűnik

-megsokasodnak a telepatikusok és bioterapeuták

-megváltozik a fizikumunk és (akik túlélik) aurába öltözünk

 

 2012nagyon közel van, és többségünk biztosan fogja látni e jövendölés valódi vagy falsságát.

De mit kell tenned ? Alapvető változtatást életedben. Tanulj meg magas frekvenciát sugallni, rezegtetni ( jóság, szeretet, harmónia, fény, megértés, együttérzés) hogy megfelelj a Föld rezgésének (Mama Gee), mely már megkezdte az 5.. dimenzió fele a felemelkedést!

 

 
Harmoni
 
Tikk Takk
 
Beszélgessünk
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mai
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
ez a valami...

 

 

 

 

 

Váci Mihály:

 

 

Mégnem elég!

Nem elég megborzongni, 
De lelkesedni kell! 
Nem elég fellobogni, 
De mindig égni kell! 
És nem elég csak égni: 
Fagyot is bírjon el, 
Ki acél akar lenni, 
Suhogni élivel. 

Nem elég álmodozni! 
Egy nagy-nagy álom kell! 
Nem elég megérezni, 
de felismerni kell, 
Nem elég sejteni, 
hogy milyen kor jön el, 
Jövőnket – tudni kell! 

Nem elég a célt látni, 
járható útja kell! 
Nem elég útra lelni, 
az úton menni kell! 
Egyedül is! – Elsőnek, 
elől indulni el! 
Nem elég elindulni, 
de mást is hívni kell! 
S csak az hívjon magával, 

aki vezetni mer,

Nem elég a jóra vágyni, 

a jót akarni kell! 
És nem elég akarni, 
De tenni, tenni kell: 
A jószándék kevés! 
Több kell – az értelem! 
Mit ér a hűvös ész?! 
Több kell – az érzelem! 

Ám nem csak holmi érzés, 
de seb és szenvedély 
keresni, hogy miért élj, 
szeress, szenvedj, remélj! 

Nem elég – a Világért! 
Több kell – a nemzetért! 
Nem elég – a Hazáért! 
Több kell most – a népedért! 
Nem elég – Igazságért! 
Küzdj azok igazáért, 
kiké a szabadság rég, 
csak nem látják még, 
hogy nem elég! 
Még nem elég!

 

 

 

 

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon