"Elég neked az én kegyelmem,mert az én erőm,erőtlenség által ér célba." A BÁRÁNYOK HALLGATTAK !!!

A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát,és nem vesz el semmit, csupán önmagából.

A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.Mert a szeretetnek elég a szeretet. "Elég neked az én kegyelmem,mert az én erőm,erőtlenség által ér célba." A BÁRÁNYOK HALLGATTAK !!!

"aki megérdemli, hogy igyék az élet óceánjából, az megérdemli, hogy megtöltse kelyhét a te kis csermelyedből is."

"Elég neked az én kegyelmem,mert az én erőm,erőtlenség által ér célba."    

A BÁRÁNYOK HALLGATTAK

„Amit nekünk, orvosoknak az orvostudományi iskolákban tanítanak, egy alapvetően rossz tudományos feltevésen alapszik. Az orvostudomány sok hibás feltevésen alapszik.

A 20. század természet tudománya hibás, az emberi testről alkotott tudás

»sötét kora«.

A 20. század orvostudománya, hogy »tudományosnak« tűnjön, sok mindent megmagyarázott és megbélyegzett, könyveket írt, még több könyvet az emberi testről, a betegségekről, de minden, amit leírtak, nem volt más,

mint az »ismeretlen etiológia* betegsége«.

Megmagyarázták őket!!! DE senki sem tudta, hogyan alakulnak ki.

Később elkezdték a vírusokat hibáztatni, majd a pácienst okolni, mondván ez »genetikai«.

Így, az orvosi társadalom, hogy leplezze az emberi szervezetről alkotott tudásának hiányát, bélyegeket hozott létre és a személyt kezdte okolni.

Ez volt a 20. század orvostudománya.

MIÉRT? MERT

AZ AKADÉMIKUS ORVOSLÁS,

NEM AZ ÉLETRE,HANEM A HALÁLRA

KERESI A VÁLASZT!

Bátraké a múlt elengedése, a JELEN léte, és jövő ígérete.

Akik képesek felelősséget vállalni önmagukért,

és hiszik, hogy azzal a céllal vagyunk a föld lakói,hogy a LELKÜNK fejlődhessen.

KI ITT BELÉPSZ,HAGYJ FEL MINDEN REMÉNYTELENSÉGEDDEL!

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Folyt.köv.
 
látott

 

 

free counters

 
Levelek
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Vajon mennyien?
Indulás: 2010-01-13
 
Hirdess!
 
időjárás

Időkép.hu 

http://meteoview.meteodat.cz/hu96/bin/

 
3. rész Élelmiszerek és természetes gyógykezelések a rák ellen

Azon esetek kivételével, amikor az másképp kerül megjelölésre, ezeket a nem mérgezőkezeléseket sohasem kell kombinálni, kizárólag akkor, ha egy klinikán együttesen használjákőket. Ez azért van, mert ezeknek a kezeléseknek az arányai a test képességének függvényében vannak meghatározva, hogy egyedül tudjon megszabadulni a halálos rákos sejtektől. Ha ezeket a kezeléseket otthon vegyítik, a rákos sejtek száma túlságosan nagy lehet, és toxicitás léphet fel. Ha egy (vagy több) kezelés otthoni végzése mellett döntenek, alapvető fontosságú, hogy a kezelés végezte előtt meggyőződjenek arról, hogy a rák végérvényesen eltűnt. Azt javaslom, végezzék el a Navarro vizelettesztet, amely kimutatja a vizeletben lévő rákos sejtek jelenlétét.

Aloe arborescens

Egy pap 1988-ban,miközben a brazíliai RioGrande dol Sul városban prédikált, olyan teljesen természetes orvosságot ismert meg a helyi lakosoktól, amely az Aloearborescens növényből származik, és amelyet azok a kiváló immunitás érdekében alkalmaztak. A pap elkezdte ajánlgatni barátainak és a templomba járóknak ezt a gyógyszert, és akkor kezdett felfigyelni az Aloe arborescens növény pozitív eredményeire. A papot Jeruzsálembe és Olaszországba küldték, ahol az elkövetkezőkben is örvendhetett azok immunrendszerének a javulásának, akik használták az Aloearborescens növényből készült gyógyszert, ez a növénytermészetes módon nőtt ezeken a vidékeken. Ez késztette

 

61

 

arra, hogy egész életét az Aloe arborescens növénytani kutatásának, és a brazil gyógyszernek szentelje, hogy jót tegyen az emberiségnek. Később két könyvet is közölt az Aloe arborescens brazil receptjéről, amely a következő:1.Fél kiló tiszta mész (nem szintetikus vagy finomítottméz).2.350 gramm Aloe arborescens levél (körülbelül 3 vagy4 levél, mérettől függően.3.40-50 ml (6-8 kiskanál) erős ital (whisky, konyak vagy egyéb tiszta szesz), a termék tartósítása érdekében,és azért, hogy a gyógykezelés a véredények tágulása által tulajdonképpen a test egészébe eljusson. Az erősital a képletnek csupán 1 %-át képviseli, de nagyon fontos. Az adagok kanállal vannak kimérve, ez azt jelenti, hogy egy kanál egyetlen adagot képvisel. A kezelésben részt vevő személyeknek egy adagot kell bevenniük napi három alkalommal(három kanálnyit naponta). Az adagokat étkezés előtt 10-20perccel szükséges elfogyasztani. Rázzák fel jól az üveget, mielőtt a kanálba csepegtetnék. Jegyezzék meg, hogy a terméket sosem érheti napfény. Igazából próbáljanak meg elkerülni mindenféle fényt, főleg akkor,amikor beveszik a terméket. Miután például kitöltötték a kanálba, nyeljék le azonnal.

 

62

 

Általában hűvös és sötét helyen szükséges tárolni. Ez a kezelés megtisztítja a szervezetet (méregtelenít). Ahogy minden termék esetén, amely eltávolítja a toxinokat,előfordulhat, hogy néhány kényelmetlen tapasztalatban lesz részük. Az a fontos, hogy a páciens ne hagyja abba a kezelést, amíg a rák nem kerül a testből teljes mértékben eltávolításra. Másképpen a rák újból megjelenhet. Amikor újból kezdjük, blenderben szükséges összekeverni, mivel a tiszta növényből készült termék(mézzel és erős itallal) bármilyen nem mérgezőkezeléssel együtt hozzáadható. Tulajdonképpen tökéletes „kiegészítő”kezelés, más kezeléssel erősítve használható. Bár gyűlölöm használni a „k” betűs szót, de ez a kezelés együttesen használható a kemoterápiával, és jelentősen csökkentheti annak mellékhatásait. Ez a kezelés igazoltan csökkenti a sugárkezelés előidézte égéseket is. Bár a recept egyszerűnek tűnik, ha szeretné otthon elkészíteni, sok fontos szabály vonatkozik arra, hogyan kell felvágni a leveleket, hogyan kell eljárni velük stb. Ha eldöntötték, hogy ezt a receptet szeretnék otthon elkészíteni,mindenképp olvassák el a pap könyvét, amelynek címe:

Arák gyógyítható!

A könyv hasonlóképpen tartalmaz enciklopédikus bibliográfiát is a tanulmányok és írások aktuális információiról, amelyek igazolják az Aloearborescens növény gyógyító jellemzőit. A pap számos cikkből idéz, amelyek az Aloe növény terápiás és daganatellenes képességét bizonyítják. Számos tudományos kutatás került közlésre az Aloe veranövény 300 fitoterapeutikus, biokémiai és tápanyagtani összetevőinek kiegészítő jótékony hatásairól, az Aloe verasegít az immunrendszer megerősödésében és a betegségek elleni védelemben. Mégis ez az első könyv, amely felfedi azt a kevéssé ismert képességet, amely az Aloe arborescensfajban, a „rokon növényben” található összetevőkben van,amely 200%-al több gyógyító jellegű anyagot tartalmaz, mint

 

63

az Aloe vera, és 100%-al több rákellenes tulajdonsággal rendelkezik. A pap írt még egy könyvet (a ráktól eltérő betegségekre vonatkozóan), amelynek neve

Az aloe nem gyógyszer, mégis ... gyógyít

.

Biooxidatív kezelések

A szervezet heteken keresztül képes ennivaló nélkül létezni, víz nélkül napokon keresztül, de csupán pár percig marad életben oxigén nélkül. Testünk nagy része vízből áll,amelynek 90%-a oxigén. A test minden sejtjének folyamatos oxigénforrásra van szüksége, hogy azokat a kémiai reakciókat táplálja, amelyek energiát termelnek, hogy méregtelenítse a hulladékokat, és hogy fenntartsa a sejt strukturális összetevőinek termelését. Nagy Nobel-díjat adtak át azért a kutatásért cserébe, amely a sejtlégzés citokrómjairól készült. A kutató úgy vélte, hogy az összes degeneratív betegség a sejtek szintjén jelenlévő oxigénhiány eredménye. Aki átvette ezt a díjat, azt mondta, „A ráknak egyetlen fő oka van. A rák fő oka az, hogy a szervezet sejtjeinek normális légzését az anaerob sejtlégzés helyettesíti.”Ez az orvos kiemelte azt a tényt, miszerint bármelyanyag, amely megfosztja a sejtet az oxigéntől, karcinogén.1966-ban azt állította, hogy felesleges újabb karcinogén tényezőket keresni, mivel az eredmény ugyanaz lesz, a sejtek oxigéntől való megfosztása. Azt is mondta, hogy a folyamatosan új karcinogén tényezőket keresőkutatások szándékukkal ellentétes hatást váltanak ki, mivel elrejtik a fő okot, az oxigénhiányt, és ilyen módon megakadályozzák a megfelelő kezelés meglelését. Amikor a sejtben 40%-alcsökken a rendelkezésre álló oxigén, a sejt arra kényszerül,hogy, egy kisebb értékű energia termelőmódszerre váltson, a fermentációra. Ezután a sejt elveszíti kormányzását a

 

64

 

válaszadásban, mivel az öningerlés növekedési tényezőkkel(IGF) történik, ez a hypoxiára adott válasz. Ha egyszerűen határozzuk meg, az „oxidálás” az oxigén és bármely más anyag között lévő kölcsönhatást jelenti. Az oxigénnel való légzés „oxidatív” folyamat. Oxidálás nélkül nincs élet. A szervezet az oxidálást használja a baktériumok,vírusok, élesztők és paraziták elleni első védőfalként. Amikor az oxidálás elveit használjuk annak érdekében, hogy a szervezet javulását valósítsuk meg, azt úgy nevezzük, hogy„oxidatív terápiát” végzünk. A test legtöbb biokémiai reakciója „oxidáció-redukciós”mechanizmusok által „kerül egyensúlyba”. Az oxidáció-redukció az oxidálás csökkentését jelenti. Ahányszor„redukció” alá kerül egy anyag (elektronokat nyer), másanyagot „oxidálni” kell (hogy elektronokat veszítsen), hogy a reakció „egyensúlyban maradjon”. Például az oxidáció az a folyamat, amely a rozsdát okoz a fémek esetében (lassúoxidáció) vagy más esetben tüzet (gyors oxidáció.)Két olyan egyszerű, természetes anyag létezik, amelyek klinikai használatát 1920-ban igazolták az orvosi szakirodalomban, és amelyek bizonyítottan hatékonyak a leggyakrabban előforduló néhány súlyos betegséggyógyításában, beleértve a szívbetegségeket, a rákot és az AIDS-et. Ez a hidrogén-peroxid (H2O2) és az ózon (O3),amelyeket „bio oxidatív kezelésekként” nevezett gyógykezelésekhez használnak. 1993-ban Nobel-díjra jelölték azt a híres orvost, aki a bio oxidatív kezelések kapcsán végzett kutatásai nyomán vált ismertté. A bio oxidatív kezelések mögött lévő filozófia egyszerű. Ha a testet oxigénnel ellátó rendszere (a testi gyakorlatok végzésének hiánya, egészségtelen táplálkozás,környezetszennyezés, dohányzás, vagy a nem megfelelő légzés következtében) legyengült vagy hiányosan működik, akkor a test nincs olyan állapotban, hogy megfelelő módon távolítsa el a toxinokat. A bio oxidatív kezeléseket arra

 

65

 

használják, hogy aktív formában biztosítsanak oxigént a szervezet számára (szájon át, intravénásan vagy bőrön keresztül) annak érdekében, hogy toxinokat távolítsanak el,és felvegyék a harcot a betegséggel. Ahogyan a hidrogén-peroxid és az ózon a szervezetbe jut, különbözőoxigén-alfajokra osztódnak, amelyek kontaktusba lépnek a szövet beteg vagy hiányos működésű sejtjeivel, azaz a vírusokkal és az anaerob mikrobákkal(vírusok és mikrobák, amelyek képesek életben maradni oxigén nélkül). Oxidálják ezeket a sejteket, miközben az egészséges sejteket érintetlenül hagyják. Amikor a szervezet ezekkel a speciális oxigénformákkal telítődik, eléri azt a tisztultsági szintet, amelyben a beteg mikroorganizmusok elpusztulnak, miközben a toxicitás oxidálásra és eltávolításra kerül. Az eredmény erősebb immunrendszer és javított immunválasz. Az ózont 1840-ben fedezték fel. A „Menage-a-trois”állapotban lévő oxigén, az oxigén aktivált formája, amely három atommal (az oxigén O2, az ózon pedig O3)rendelkezik. Az ózont eredetileg, az első világháború idején,a sebek fertőtlenítésére használták. Az ózonterápia gyorsítja az anyagcsere oxigénnel való ellátását, és serkenti az oxigénatomok kibocsátását a keringési rendszerből. 20-30perces időszakon belül, az ózon két egyszerű oxigénatommá bomlik, egy reaktív oxigén atomot hagy, és lemond az egyatomos oxigénről. Ez az egyatomos oxigén végzi nagyjából az összes munkát a rákban szenvedő páciensesetén. Bizonyítást nyert az a tény, hogy az ózon képes„felrobbanni”, lyukakat formálva a vírusok (HIV), gombák,baktériumok membránjaiba, és az abdominális szövetsejtjeiben (rákos sejtek) mielőtt elpusztítaná őket, mindezt anélkül, hogy a normális szövetek sérülnének. Az ózon a1930-ban a kutatások alapvető tárgyát képezte Németországban, amikor sikeresen alkalmazták azoknak a

 

66

 

pácienseknek a gyógyítása során, akik bélrendszer-gyulladásban, fekélyes vastagbélhurutban, Crohn-betegségben és krónikus baktériumos hasmenésben szenvedtek. Az orvosi felhasználású ózon elektromos energiával(ózongenerátor használatával) vegyített tiszta oxigénből áll. Az ózon (O3) egy molekulával több oxigént tartalmaz(nascensz oxigén), amely nem akar ott lenni, és leszakad,majd igyekszik más elemekhez csatlakozni, mint a szénmonoxidhoz (amely halálos), és széndioxiddá alakítja(amellyel a szervezet tud mit kezdeni). Szervezetünk imádja az oxigént, így hát az extra nascensz oxigént, minden felemészti, ami szervezetünkben jó, és az mindent elpusztít,ami rossz, mivel a patogén tényezők, mint a baktériumok,vírusok, a penész, a gombák, a paraziták és rák utálják az ózont. Miután az egyatomú oxigén eltűnik, oxigén marad(O2).Szóval hogy szeretnének ózont juttatni szervezetükbe?Nagyon jó eljárás az intravénás megoldás (a vérbe fecskendezve egy ózonnal telített folyadékot). A másik hatékony megoldás az auto hematoterápia, ahol 10-15 mlvért vesznek ki a szervezetből, ezt ózonnal elegyítik, majd visszajuttatják a testbe. A ózonnal és hiper termiával használt,kétszeres alkalmazású ózon szauna valószínűleg a leghatékonyabb ózonterápia mind közül. A közvetleninjekciózás hatékonysága erős, viszont nem olyan egyszerű kivitelezni, mint az ózon szaunát, amelyet bárki vagy bárki családja tökéletes sikerrel végezhet otthon. Jegyezzék meg, az ózon energiája végzi az összes munkát. Ezért az ózont mindig is az elektroterápia részének tekintették. Ahogy az egyik szakértőmondja, az oxigén csupán a szállító, amely energiát hoz a testbe. Az ózon serkenti a citozinok termelését. A citozinok a „hírvivősejtek”,mint az interferonok és az interleukinek, amelyek reakcióözönt és pozitív változásokat idéznek elő az

 

67

 

immunrendszerben. Az oxigén, amely nagyobb mértékben áll rendelkezésre, fenntartja minden szerv anyagcsere- és a méregtelenítési funkcióját. Ahogyan azt már említettünk, a baktériumok, gombák és vírusok nagy részétől eltérően,Isten csodálatos módon teremtette meg testünket, hogy megvédje önmagát a reaktív oxigénnel szemben. Ez az önvédelmet a sejtek által termelt védőenzimek biztosítják[superoxid dismutáz (SOD), glutation peroxidáz (GPx),glutation reductáz (GR) és kataláz]. Ezeknek az enzimeknek nagyon sok energiára van szükségük, a gyenge rákos sejteknek pedig nincs energiájuk ezek létrehozására. Ilyenformában jelenik meg sebezhetőségük az egyatomos ózonra. Így az ózon nem árt az egészséges sejteknek, de„nagyon határozott baktericid, gombaölő és virosztatikus tulajdonságokkal rendelkezik, ezáltal gyakran használják a sebek fertőtlenítésére, de a bakteriális és virális betegségek kapcsán is” (

Az ózon alkalmazása

az

orvoslásban

 –harmadik angol kiadás). Az ózon szelektíven toxikus,elpusztítja a baktériumokat, a vírusokat, a gombákat és az élesztőket, de az egészséges sejteket érintetlenül hagyja. A

Science

magazin 1980. augusztus 22-i számában közöltek egy cikket, amelynek neve:

Az ózon szelektíven gátolja az emberi rákos sejteket

. Ebben a cikkben a következőt írták : „A tüdő-, mell- és méhrák okozta rákos sejtjeinek növekedése az ózonadagoknak köszönhetően meg gátolásra került 0.3 – 0.8 rész a millióhoz arányban,nyolc napon keresztül 40 – 60%-al gátolta a rákos sejtek növekedését. A tüdőben található nem rákos sejtek érintetlenül maradtak ezen a szinten. A 0.8 rész a millióhoz mennyiségnek való alávetés több mint 90%-al gátolja a rákos sejtek növekedését, és a sejtek növekedését kevesebb, mint50%-al tartja ellenőrzés alatt. Az ózon által végzett pusztításelleni védelmi mechanizmusok természetesen érintettek azemberi rákos sejtekben”. Ezeknek az orvosoknak a kutatásai megcáfolhatatlan bizonyítékokat nyújtanak.

 

68

 

A Környezetvédelmi Szervezet és az Élelmiszer- és Gyógyszer Adminisztráció elismeri az ózon oxidáló képességét a vízben található patogén faktorok 99,99%-ánakoxidálását illetően. Ózont már az 1860-as évektől kezdődően használtak az emberi egészség érdekében, és a mai napig használatban van több mint 16 országban. A legnagyobb felhasználása Németországban van, ahol több mint 7.000orvos, 12 millió személynél is többet kezelt ezzel a második világháborútól napjainkig. Mégis, ahogyan az várható, az Élelmiszer- és Gyógyszer Adminisztráció nem engedélyezte az ózon tesztelését, és manapság is üldözi azokat az orvosokat, akik ezt alkalmazzák. Ahogyan az az orvos mondja, aki Németországban,Hanovrában alkalmazta az ózont: „Nem hinnék el, hogy az Élelmiszer- és Gyógyszer Adminisztráció hivatalnokai és családtagjai közül, hányan jönnek hozzám páciensekként Hanovrába. Jönnek magas rangú igazgatók és elnökök is az ortodox rákintézetekből. Így történik ez.” Ugyanúgy máshírességek is Németországba látogatnak, hogy kezeljék őket, mint Ronald Reagan elnök, Sir Anthony Quinn, WilliamHolden, John Wayne, Yul Brynner és Caroline monakói hercegnő .A hidrogén-peroxid az összes létfontosságú folyamatban részt vesz, és jelenléte szükséges ahhoz ahhoz, hogy az immunrendszer helyesen működjön. A kolosztrum (az anyatejben található meg) nagyon magas koncentrációban tartalmaz H2O2-t. A szervezet sejtjei, amelyek a fertőzéssel küzdenek, természetes módon, elődleges védelmi falként termelnek H2O2-t a betolakodó organizmusok ellen(paraziták, vírusok, baktériumok és élesztők). Egy orvos kimutatta, hogy a H2O2 a szervezet által serkenti az oxidatív enzimek rendszereit, amely az anyagcsere egy részének növekedését idézi elő, hatásának köszönhetően a kisartériák kitágulnak, így megnövekedik a véráramlás,kivezetésre kerülnek a toxinok, megnő a test hőmérséklete,és javul az oxigénszétoszlás és az oxigénfogyasztás. A

 

69

 

H2O2 serkenti a fehérvérsejtek termelését, amelyelengedhetetlen a fertőzéssel vívott harcban. Az '50-es években, egy hírneves orvos azzal kísérletezett, hogy H2O2-t tett a rákos daganatokkal rendelkező patkányok ivóvizébe. A daganatok kevesebb,mint 50-60 nap alatt teljesen eltűntek. A '60 években az európai orvosok elkezdték felírni pácienseiknek a H2O2-t.Egy idő után H2O2 használatát Németországban,Oroszországban és Kubában elfogadta a főorvoslás egy része. Az

Alternatives

publikáció egyik cikkében egy orvos azt írta: „29 milliliter 35%-os hidrogén-peroxid (3,79 litervízhez) egy párologtató készülékbe minden éjszaka az,emfizemikus alvószobában, és szabadabban fognak lélegezni, mint az utóbbi években bármikor! Ezt olyan páciensek esetén végzem, akik tüdőrákban szenvednek”.Gondolkoztak-e azon valaha, hogy miért habzik a H2O2,amikor a sebre rakjuk? Az ok, amiért habzik az, hogy a vér és a sejtek olyan enzimet tartalmaznak, amelynek neve„kataláz”. Azzal együtt, hogy a seb vagy a karcolás vért és sejteket is tartalmaz, nagyon sok kataláz van körülötte. Amikor a kataláz kontaktusba lép a hidrogén-peroxiddal,hidrogénné (H2O2) és vízzé (H2O) valamint oxigéngázzá(O2) alakítja a hidrogén-peroxidot. A kataláz rendkívül hatékony módon képes erre - eléri a 200.000 reakciót  másodpercenként! Azok a buborékok, amelyeket láthatnak, a kataláz által keletkezett tiszta oxigén buborékok. A H2O2 tökéletes beviteli módszere: kevés, nagyon tiszta (0.0375%-os vagy kisebb koncentrációval rendelkező)H2O2-t adunk hozzá cukros anyagokhoz vagy sós vízhez,ahogyan az intravénás táplálásnál is használják a kórházakban. Ezt 50-500 ml adagban fecskendezik be egy vastag, általában a kézen lévő vénába, lassan, egy órától három óráig terjedő időszakon keresztül, amely a beadott mennyiségtől és a páciens állapotától függ. A tűszúrását leszámítva nem fájdalmas. A kezeléseket általában hetente

forrás: Élelmiszerek és természetes gyógykezelések a rák ellen

70

 
Harmoni
 
Tikk Takk
 
Beszélgessünk
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mai
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
ez a valami...

 

 

 

 

 

Váci Mihály:

 

 

Mégnem elég!

Nem elég megborzongni, 
De lelkesedni kell! 
Nem elég fellobogni, 
De mindig égni kell! 
És nem elég csak égni: 
Fagyot is bírjon el, 
Ki acél akar lenni, 
Suhogni élivel. 

Nem elég álmodozni! 
Egy nagy-nagy álom kell! 
Nem elég megérezni, 
de felismerni kell, 
Nem elég sejteni, 
hogy milyen kor jön el, 
Jövőnket – tudni kell! 

Nem elég a célt látni, 
járható útja kell! 
Nem elég útra lelni, 
az úton menni kell! 
Egyedül is! – Elsőnek, 
elől indulni el! 
Nem elég elindulni, 
de mást is hívni kell! 
S csak az hívjon magával, 

aki vezetni mer,

Nem elég a jóra vágyni, 

a jót akarni kell! 
És nem elég akarni, 
De tenni, tenni kell: 
A jószándék kevés! 
Több kell – az értelem! 
Mit ér a hűvös ész?! 
Több kell – az érzelem! 

Ám nem csak holmi érzés, 
de seb és szenvedély 
keresni, hogy miért élj, 
szeress, szenvedj, remélj! 

Nem elég – a Világért! 
Több kell – a nemzetért! 
Nem elég – a Hazáért! 
Több kell most – a népedért! 
Nem elég – Igazságért! 
Küzdj azok igazáért, 
kiké a szabadság rég, 
csak nem látják még, 
hogy nem elég! 
Még nem elég!

 

 

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.